Menü Bezárás

Népszerű melódiák
Retro slágerek másként PTE Brass Band előadásában

Gasztro Placc

A PTE BRASS BAND zenekar egy 2010-es alapötlet elképzeléséből indult, amikor összeállítottak egy rézfúvós együttest az akkori Pécsi Egyetemi napokra. A kezdetleges felállásban az akkori pop slágereket hangszerelték meg és játszották a rendezvény felvonulásán.

A közönség nagy örvendezéssel fogadta a produkciót és ezen felbuzdulva indultak neki, hogy a csapat komoly irányt vegyen és maradjon meg. A 2013-as egyetemi napokon már egy összeszokott csapatként jelent meg az együttes és a felvonuláson kívül koncertet is adott. Azóta a zenekar létszámát, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar volt és jelenlegi hallgatói erősítik. Számos hazai és külföldi fellépésen vannak túl, részt vettek reklámfilmekben, játszottak a Budapesti Filmstúdióban és rendszeres résztvevői olyan nagy fesztiváloknak, mint a Sziget, a Fishing on Orfű vagy az Egyetemisták és Főiskolások Országos Találkozója, az EFOTT. A zenekar közös produkcióban is fellépett neves együttesekkel.  Rendszeres résztvevői különböző sporteseményeknek is.

További programok